Idővel megtanulod, hogy mindenki mondhatja "sajnálom", de megbocsátani csak a nagy lelkek tudnak.
Idővel megtanulod, hogy semmi sem ismételhető.
Idővel megtanulod, hogy ha megalázol és lenézel egy teremtményt, előbb-utóbb visszakapod sokszorosan.
Idővel megtanulod, hogy ha sietteted, kikényszeríted a dolgokat, nem válnak a reméltté..és megtanulod, hogy a Ma a jó, pont ez a perc, nem a holnap;
és megtanulod, hogy ha jól is érzed magad azokkal, akik körülvesznek, mindig hiányozni fognak azok, akik már nincsenek."
.....de csak idővel.

A jót meglátni nézőpont kérdése. Senki el nem hiszi, hogy a világ milyen gazdag, ha éveken át gyakorolja, hogyan unhat rá.

Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, ami elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő. És az ember egyedül marad...

Az öregotthonban meghalt egy asszony. Az éjjeli szekrényre ki volt készítve egy boríték, az egyik ápolónőnek címezve.
"Mit látsz magad előtt, amikor gondozol? Mit látsz, ha rám nézel? Mire gondolsz, amikor magamra hagysz? Mit szólsz, ha rólam beszélsz? Legtöbb alkalommal egy szeszélyes öregasszonyt látsz magad előtt, aki már egy kicsit becsavarodott, és amikor eszik erősen, csámcsog. Amikor kérdezik, akkor nem válaszol. Egy vénasszonyt látsz, aki nem találja cipőjét, harisnyáját, és engedi, hogy úgy bánjál vele, ahogyan neked tetszik, akár tisztálkodásnál vagy az étkezésnél. Ezt látod. Nyisd ki a szemeidet. Ez nem én vagyok. Elárulom neked az életemet. Tizenhárom gyerek közül én vagyok az utolsó. Szüleim és testvéreim nagyon szerettek. Alig voltam tizenhat éves és arról álmodoztam, hogy megtalálom életemben az első férfit. Húszéves voltam, amikor férjhez mentem. Szívem erősebben megdobban, amikor az akkori időkre gondolok. Huszonöt éves vagyok és van egy gyermekem, akinek nagy szüksége van rám, mert házat épít magának. Harmincéves lettem és érzem, hogy egymásra vagyunk utalva. Negyven éves koromban tudtam, hogy hamarosan el fog hagyni. Férjem hűségesen kitart mellettem. Ötvenéves lettem és már unokák zajongnak mellettem. Mindenki szeret. Jönnek a sötét napok, férjem meghal. Félelemtől reszketve gondolok a jövőre. Gyerekeim nincsenek velem, sajátjukkal törődnek. Visszagondolok az elmúlt évekre, amikor boldog voltam és szerettem. Már megöregedtem.
A természet durva játékos: az öregséget együgyűségnek állítja be. Testem szépsége meglöttyen, az erőm is elhagy. Haladnak az évek, és ahol valamikor szív dobogott, most egy darab kő van. Rozzant testemmel mégis megmaradok fiatalnak, mert érzem, hogy életem újból elkezdődik, mert szeretek. Átgondolom a rövid éveket: milyen gyorsan elrohantak. Elfogadom a könyörtelen igazságot, hogy semmi sem lehet végtelen . Te, aki gondomat viseled, ne a szeszélyes vénasszonyt lásd bennem. Figyelj egy kicsit oda és meglátod!"

Óh milyen sok tekintettel, milyen sok emberi tettel találkozunk nap mint nap. Mit veszünk észre? A ráncokat, a szeszélyt és a keménységet? Milyen szép lenne, ha arra törekednénk, hogy átérezzük az álmokat, a meleg szív dobogását és a sokszor egészen elrejtett szeretetet!

Bruno Ferrero: Van ott fenn valaki

Egy bárszék. Egy pohár. Az őszi táj titkai. Egy vers. Egy dallam.

Feküdni a nyári hőségben egy fa alatt, elmerülni a hangokban, érezni a szellőt. Az ég közelinek tűnik. Sétálni a hóesésben és hallgatni a friss hó ropogását. Fehérség. Tisztaság. A levegő fagyott. Kitisztul minden. Látni a buszról, ahogy elkezd esni az eső. Az emberek mind futnak, esernyőt húznak. Kiürülnek az utcák. Elázni. Nevetve felnézni és élvezni, ahogy a cseppek az arcra hullnak. 

Hallgatni ugyanazt az a dalt újra és újra, megint, még egyszer, órákig. Elveszni valamiben. Bármiben. Ott. Akkor. Tenni valami olyat, amire senki sem számított. Élni. Élni minden levegővételnél.

A könnyek felszáradnak. A hibák gyűlnek. A térd sebes lesz a földre eséstől. Levegőt kell venni és felállni. Vagy a földön maradni és várni.

Nem teljesülhet mindenki álma. Nem is kell. Kergesd őket. Akard. Próbáld. Bukj el. Az nem zár ki semmit.  Néha meg kell állni. Le kell ülni. Mély levegő. Hajsza indul.

Nem kell szupersztárnak lenni. Nem kell gazdagnak lenni. Nem kell szépnek lenni. Nem kell népszerűnek lenni. Nem kell folyton győzni. Nem baj ha néha fájdalmat okozol. Neked is fognak. Néha kicsit önzőnek kell lenni. Néha látni kell azt, amit akarsz. Néha felkel áldozni magunkat. Háttérbe szorítani az érdekeinket és segíteni. Nem leszel tökéletes mindenkinek. Nem felelhetsz meg mindig. Hagy fel velük. Élj magadnak. A megváltó nem jön el újra. A bűnök megmaradnak. A bűnös nem lesz újra hófehér. De fakulhat.

A boldogságot az álmokról való lemondás és gondtalanság hozza el vagy a tudat, hogy megpróbáltad? Egyik sem? Nem kell minden kérdésre választ adni. Nem kell mindenen gondolkodni.  Üldözd az álmokat. Tégy valamit magadért. Ne várd, hogy az öledbe hulljon a megváltás. Nem fog. Nem egy filmben élsz. Megírhatód a forgató könyvet, kiadhatod, eljátszhatod, elhiheted, de végül csak ülsz és behunyod a szemed.

Fuss. Emelkedj fel. Belefogsz bukni. Felfogsz állni. Megfogsz halni. Akkor már semmi se fog számítani. De az életben még lesznek emlékeid. Mire emlékszel majd? Mire akarsz?

A dombon segítettél a néninek felcipelni a csomagot. Elküldted a jelentkezést. Rákérdeztél. Bedobtad a levelet a postaládájába. Adtál pénzt az utcai zenésznek. Köszöntél egy idegenek. Mosolyogtál a gyerekekre. Szerencsét kívántál.

Fuss. Tudd, hogy megpróbáltad. Kínozni fog a vágy. Sírni fogsz a kudarctól. Látni fogod, hogy másnak sikerül.

De élvezheted az esőt, feküdhetsz a napon, érezheted a tavaszt, félhetsz a sötétben, nevethetsz amíg a könnyed kicsordul, elmerülhetsz az ölelésben, elveszhetsz egy dalban újra és újra, láthatod felkelni a napot, érezheted az ízeket, szerethetsz, veszíthetsz, felállhatsz. Élhetsz. Kövesd az álmaidat. Élj nekik. Élj értük. Érd el. Próbáld! Nem biztos, hogy a legnagyobb álom hozza majd el a legnagyobb boldogságot. Ne becsüld le a kis álmokat. A széthullás meg menthet, visszahúzhat a valóságba. Kirajzolja a határokat. Lépd át őket. Cselezd ki. Fuss érte. De néha tud feladni, az élet ráfog kényszeríteni, hogy ad fel, de lehet még millió álmod. Nem halsz meg úgy, hogy egy ne teljesülne.