Igenis létezik igazi szerelem, ami csak úgy jön az ember életében és egyből érzi mélyen magában.Persze egy kapcsolat nem mindig a jó és szép pillanatokról szól, hiszen sokszor akadhatnak nehézségek, rossz periódusok és viharosabb napok még a legszebb paradicsomokban is. Ezek az igazi próbái egy kapcsolatnak és ezeket kell közösen megoldani! De nem az a megoldás, hogy eldobjuk a nehézségeknél vagy bepánikolva egy bukkanónál olyan kifogásokat gyártunk, hogy élnünk kell, nem tapasztaltunk még eleget stb...Az igaz szerelem nem kor, idő vagy hely függő, nem kell hozzá mindenkinek rengeteg kapcsolaton átvergődnie, minnél több strigulát behúznia vagy minden hétvégén partyról partyra járnia. Az igazi mély érzések egyszer csak megjönnek az életünkbe és próbára tesznek, hogy felismerjük-e őket és meg tudjuk-e ragadni a lehetőséget vagy elherdáljuk, gyáván elengedjük. Élni egymás mellett is lehet, hiszen az igazi szerelem alapja a törhetetlen bizalom a másik iránt, ez és az összes felbukkanó akadály sem jelenthet problémát, mert ha igazán akarjuk minden megoldható. Oly sokan értik ezt és éltek a felbukkanó lehetőséggel, mi pedig irigykedünk és áhítozunk, pedig erre mindannyian képesek vagyunk. Az igaz érzésekért mindig megéri küzdeni és tenni, sokszor egyszerűbbnek tűnik menekülni és nem megbirkózni a megoldható problémákkal, ám ha így teszel lehet, hogy valami olyat dobsz el magadtól, amihez hasonló már soha többé nem jön az életedben. Senki sem tökéletes, de együtt mindent meg lehet oldani, minden nehézségen túl lehet lépni!

Ősz van megint, lehulló levelek
varázsát nézem. Szívem megremeg.
Sodorja szél, aztán a földre hull,
de akad köztük, ami nincs sehol,
mert újra, s újra fel, magasba száll,
nem is levél, boszorkány, vagy halál?
Vagy álom, mely csak a lelkünkben él?
Köd? Látomás? Mégis mindent megér.
Felejtenéd, de többé nem lehet,
bár híre sincs, s nem jön más üzenet
csak ősz, csak fény, csak hulló levelek.
Töppedt avart rugdosva lépkedek.

Tőlem panaszt ne halljon senki.
Amíg van út, tovább kell menni.
Avart rugdosva? Foszló álmokat
számolni? Évet , hetet, napokat?
Mérlegre tenni, hogy mit értem el?
Nem érdemes. Az idő másra kell.

A meglévőnél százszor többet ér
az, ami csak a képzeletben él,
mert álmaidban mindig visszajár
mint múlt tavasz, mint izzófényű nyár,
mint őszi csend, mint szálló csöpp levél,
utána kapnál, több a semminél…
Kérdezheted, csak álmodban felel.
S ha nem kérdeznéd többé? Ne tagadd!
Hajnaltájt megszorítja torkodat…

Van az ölelés… Az ölelés, ami közvetít. Közvetíti a szerelmet, a benned élő érzéseket. Átadja a másiknak, és benne kapod meg az ő érzéseit. De lehet, hogy nem ölelhetsz. Hogy az ölelésre várnod kell. Hogy az érzéseidet magadban kell őrizned. És ekkor már nem csak az érzéseidet őrzöd. Mert bárhol jársz, bármit látsz, ami szép, ami megérint, magadban gyűjtöd. Neki. Hogy egy napon megoszthasd Vele. Mindent, amit látsz, amit hallasz, ami szépíti az életet. Mindent megőrzöl a szívedben. De mindezt elmondani, leírni, elmondani nem tudod. A szavak elkopnak, talán már nem is emlékszel mondatokra, eseményekre. Ám minden, amit Neki szánsz, átalakul egy érzéssé. Amit átadni csak egy módon lehet... Egy ölelésben... Egy ölelő érzésben... És ebben az ölelésben évek, évtizedek kelnek életre. Abban a pillanatban. Van ilyen ölelés.

Lehet rosszul is szeretni...
Igen, lehet. Nem hiszed? Pedig így van. Ha úgy szereted a másikat, ahogyan neked jó. És nem neki. Ha nem figyelsz rá, nem nézed azt, hogy mire vágyik, mit mond a lelke, mi okoz neki jó érzést. És lehet, hogy te egészen mást akarsz adni neki. Ölelést apró kézfogás helyett, szavakat csend helyett, szomorúságot mosoly helyett. Igen. Ez a titok. Meghallgatni a másikat... figyelni rá. Meglátni, mire van szüksége. És azt adni neki. Ez a szeretet. A jó szeretet.

Lásd meg a csodát
fűben,fában
minden apró
kis virágban.

Nyíljon a szemed
szépre, jóra
ne láss mindent
elmosódva.

Csodálkozz rá
a napsugárra,
fű közt alvó
kis bogárra.

A szemeddel együtt
nyílik lelked,
s a világ ezer
csodát felfed.

S ha szíved majd minden
szépre dobban,
keresd a csodát
önmagadban!