|
| |
|
Nem számít, mennyire jó valaki, mindenképpen fájdalmat okoz neked olykor. És ezért meg kell bocsátanod neki. Évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához. Nem kell megváltoztatnunk barátainkat, ha megértjük, hogy a barátok változnak. A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. Vagy Te tartod ellenőrzés alatt a tetteidet, vagy azok fognak Téged. Megtanultam, hogy a hősök olyan emberek, akik azt tették, ami szükséges volt, szembenézve a következményekkel. Hogy a türelem rengeteg gyakorlást igényel. Hogy vannak emberek, akik szeretnek bennünket, de egyszerűen nem tudják, hogyan mutassák ki. Hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni. Hogy csak azért mert valaki nem úgy szeret téged, ahogyan te szeretnéd, ez nem azt jelenti, hogy nem szeret téged teljes szívével. Hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné. Hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak. Hogy nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod. Talán Isten úgy akarja, hogy találkozzunk sok nem hozzánk illő emberrel, mielőtt találkozunk az igazival. Így mikor végre találkozunk vele. Tudunk majd hálásak lenni ezért az adományért. Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, a világon semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat.
| |
|
2017.06.21. 20:05
2017.06.21. 20:00
2016.10.05. 19:49
2016.10.03. 19:54
2016.09.25. 10:29
| |
|
|
|
Szeszélyes vénasszony2016.08.21. 10:08, Notti
Az öregotthonban meghalt egy asszony. Az éjjeli szekrényre ki volt készítve egy boríték, az egyik ápolónőnek címezve.
"Mit látsz magad előtt, amikor gondozol? Mit látsz, ha rám nézel? Mire gondolsz, amikor magamra hagysz? Mit szólsz, ha rólam beszélsz? Legtöbb alkalommal egy szeszélyes öregasszonyt látsz magad előtt, aki már egy kicsit becsavarodott, és amikor eszik erősen, csámcsog. Amikor kérdezik, akkor nem válaszol. Egy vénasszonyt látsz, aki nem találja cipőjét, harisnyáját, és engedi, hogy úgy bánjál vele, ahogyan neked tetszik, akár tisztálkodásnál vagy az étkezésnél. Ezt látod. Nyisd ki a szemeidet. Ez nem én vagyok. Elárulom neked az életemet. Tizenhárom gyerek közül én vagyok az utolsó. Szüleim és testvéreim nagyon szerettek. Alig voltam tizenhat éves és arról álmodoztam, hogy megtalálom életemben az első férfit. Húszéves voltam, amikor férjhez mentem. Szívem erősebben megdobban, amikor az akkori időkre gondolok. Huszonöt éves vagyok és van egy gyermekem, akinek nagy szüksége van rám, mert házat épít magának. Harmincéves lettem és érzem, hogy egymásra vagyunk utalva. Negyven éves koromban tudtam, hogy hamarosan el fog hagyni. Férjem hűségesen kitart mellettem. Ötvenéves lettem és már unokák zajongnak mellettem. Mindenki szeret. Jönnek a sötét napok, férjem meghal. Félelemtől reszketve gondolok a jövőre. Gyerekeim nincsenek velem, sajátjukkal törődnek. Visszagondolok az elmúlt évekre, amikor boldog voltam és szerettem. Már megöregedtem.
A természet durva játékos: az öregséget együgyűségnek állítja be. Testem szépsége meglöttyen, az erőm is elhagy. Haladnak az évek, és ahol valamikor szív dobogott, most egy darab kő van. Rozzant testemmel mégis megmaradok fiatalnak, mert érzem, hogy életem újból elkezdődik, mert szeretek. Átgondolom a rövid éveket: milyen gyorsan elrohantak. Elfogadom a könyörtelen igazságot, hogy semmi sem lehet végtelen . Te, aki gondomat viseled, ne a szeszélyes vénasszonyt lásd bennem. Figyelj egy kicsit oda és meglátod!"
Óh milyen sok tekintettel, milyen sok emberi tettel találkozunk nap mint nap. Mit veszünk észre? A ráncokat, a szeszélyt és a keménységet? Milyen szép lenne, ha arra törekednénk, hogy átérezzük az álmokat, a meleg szív dobogását és a sokszor egészen elrejtett szeretetet!
Bruno Ferrero: Van ott fenn valaki
Az élet nem igazságos...2015.07.24. 18:00, Notti
▴ Az élet nem igazságos, de ennek ellenére jó.
▴ Ha tanácstalan vagy, tegyél csak egy kis lépést.
▴ Az élet túl rövid, hogy az idődet valaki gyűlöletére pazarold.
▴ A munkád nem ápol majd ha megbetegedsz. Ezt a családod és a barátaid teszik majd, tartsd velük a kapcsolatot.
▴ Nem kell, hogy mindig minden vitát megnyerj, fogadd el, ha nem értetek egyet..
▴ Sírj valakivel, jobb, mint ha egyedül teszed.
▴ Ha a csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.
▴ Békélj meg a múltaddal, hogy a jelent ne ronthassa el.
▴ Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy az ő útjuk miről szól.
▴ Ha egy kapcsolatnak titokban kell lennie, te ne legyél a kapcsolatban.
▴ Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
▴ Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.
▴ Ami nem öl meg, valóban erősebbé tesz.
▴ Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.
▴ Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel.
▴ Csak te felelsz a saját boldogságodért.
▴ Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.
▴ Minden nap menj ki, ott történnek a csodák.
▴ Az irigység időpazarlás, megvan mindened ami kell.
▴ Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.
▴ A barátaink a szabadon választott családunk.
A családunk az, aki megjelenik, ha bajban vagyunk...2014.05.31. 20:00, Notti
A családunk az, aki megjelenik, ha bajban vagyunk, aki ösztönöz, hogy sikeresek legyünk, aki híven őrzi a titkainkat. De mi van azokkal, akiknek nincsen családjuk, amire támaszkodhatnak? És mi történik azokkal az elcsigázott lelkekkel, akiknek nincsenek szeretteik, akik melléjük állnának a szükség idején? Nos, a legtöbbjük megtanul egyedül járni az élet rögös útján, de néhány szerencsétlen egyszerűen feladja a küzdelmet.
Rám mosolygott...2014.05.17. 21:02, Notti
Rám mosolygott, és szemében nem csak örömöt láttam. Neki helye van az életemben. Valakihez tartozik. Nem csak a boldogságot keressük. Tartozni is akarunk valahova. Mi, a szerencsés kevesek megtaláljuk gyerekkorunkban, családunk körében. De legtöbben közülünk felnőtt létünk legnagyobb részét azzal töltjük, hogy keressük azt a helyet, személyt vagy szervezetet, amelyben, amelynél úgy érezzük, fontosak vagyunk, számítunk valamit, és hogy nélkülünk valami visszafordíthatatlan történik, megakadályozhatatlan. Mindannyian érezni akarjuk, hogy minket nem lehet helyettesíteni.
| |
|
|